Ismerd meg történetünket

Rólunk

Néhány szóval rólunk

Történetünk

Braun Zoltán  vagyok és a 2000-es években kezdtem első boraimat készíteni apám mellett. Majd a sikereken felbúzdulva feleségemmel, Bősz Helgával átvettük a család egyik pincéjét, amit egy kis borászattá, borkóstoló présházzá alakítottunk át.
De ne ugorjunk ennyire előre!
Györkönyben komoly szőlő és borkészítés foylt már a közékorban is, melyet a török idők után néhány évztizedes szünet tört meg a település elnéptelenedése miatt. Majd az 1700-as években több területről németajkúakat telepített be a földesúr, Meszlényi János. Ekkortájt érkeztek a mi őseink is és kezdték meg újra a szőlőtermesztést és borkészítést. Kezdett szaporodni a présházak építése a település keleti domboldalán, ami ugye nyugatra nézett. Ennek két oka is volt, egyrészt a löszös talajban könnyedén lehetett tartós pincéket építeni, a másik ok pedig a lemenő nap a pincékbe is be tudott sütni, ezáltal az almasav bomláshoz szükséges hőmérséklet meleg ősszel ki tudott alakulni.


Aztán sokasodott a pincék száma…és a borok is értékelődtek fel, mely minőség megtartásának biztosítására 1811-ben Tolna megyében másodikként (az első Bátaszék volt, majd Györköny aztán Szekszárd) megalkották a hegytörvényt.
A második világháborúig közel 1000 hektár területre növekedettt a szőlőterület nagysága és 420 présházban folytak borászati tevékenységek. Azaz jóformán a lakosság egésze foglalkozott szőlővel, borral. A második világháború és az azt követő események a pincefalu hanyatlásához vezetettek, mely egészen a nyolcvanas évekig tartott. Addigra már 300 alá csökkent a présházak száma és majdnem elindult az egységes pincefalu kép rombadölése. Szerencsére a település akkori vezetése egy helyi védelmi szabályzatot hozott létre az építészeti örökség megóvására, melyet azóta is igyekeznek betartani, betartatni. Így maradhatott a legegységesebb nép építészeti örökség meg a györkönyi Pincehegyen.
És itt folytatnánk saját történetünket.


2010-re már helyi borversenyen érmes boraink születtek, sőt 2015 már a pincefalvak borversenyének legjobb vörös bora lett a 2012-es Cabernet Franc borunk. Ekkora a már a tolnai borvidéki borversenyen is szereztünk aranyérmet, illetve a magyarországi németek országos borversenyén több borunk a villányi, szekszárdi csúcsborászok borai mellett végeztek.

Mindeközben már céget alapítottunk és építettünk egy kis éttermet is: Wein&Speiz Fogadó, ahol kezdetektől igyekeztünk a györkönyi hagyományos ízeket, ételeket bemutatni. Majd látva az érdeklődést szobákat is alakítottunk ki a pincefaluban és létrehoztuk a Wein&Schlaf Panziót 6 szobával, melyet 2020-ra 14 szobára bővítettünk és elkészült a rendezvénytermünk is.
Eközben a borászatot is fejelsztettük, és sikerült egy megfelelő borászati kisüzemet létrehoznunk.
Fontos számunkra a tradíció mai köntösben! Ennek megfelelően a szülőktől tanult borászati hagyományt, a mai kor technológiai környezetében, lehető legkevesebb beavatkozással készítjük borainkat.
A boraink inspirálnak a konyhában is. A tradicionális, már kihaloban lévő helyi ételeink étlapra kerülése mellett boraink felhasználásával kisérletezünk kínálatot bővíteni, aminek több jól sikerült eredménye született. Elkészült épített kemencékben pedig csoportok számára nyújtunk egyedi gasztronómiai élményeket.

 

Célunk, hogy a jó boroknak, jó ételeknek, jó életnek adjunk teret itt Györkönyben és ezt tapasztalhassák meg vendégeink is. Még néhány dolgoz szeretnénk elérni a W&S monogrammal, folytatnánk az újabb szójátékot… ez esetben a Wein&Spa-t céloztuk meg…

Kínálatunk
bb
zegabo
ws2
rbsh
1
3
5
web01

Ízőrzők

Gasztroangyal

Hazatérés

Családi csapat

Eliza

Eliza

Time manager ... a szülőknek

Döme

Döme

Néha felszolgáló

Bogi

Bogi

Szakács&Pincér

Benő

Benő

A Traktoros Szakács

Helga

Helga

Designer&Szakács

Zoli

Zoli

Mindenes Traub-boy

Bemutató videó

Készen állsz egy rövid utazásra a györkönyi pincefaluban? Nézd meg levegőből!

Ne felejts el asztalt foglalni!

Asztalfoglalás


    captcha